Ötkarikás pillanatok - óriás kivetítővel, fotókiállítással és Samsung nyereményjátékkal
Drukkoljunk együtt a magyar olimpiai csapat sportolóinak! Kövesd nyomon az olimpiai közvetítéseket a Millennium tetőkerten található óriás kivetítőn, éld át újra a legizgalmasabb pillanatokat a naponta bővülő fotókiállításunkon, valamint tedd próbára tudásod és játssz velünk az értékes Samsung nyeremények egyikéért.
A Cambridge Enciklopédiában ez áll az olimpiai játékok címszó alatt: "Négyévente más-más színhelyen megrendezésre kerülő, a világ minden tájáról érkező sportolók nagyszabású sportversenye". A játékok eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, ahol Olümpiában már a Kr. e. VIII. századtól négyévenként megrendezték a görögök együvé tartozását kifejező játékokat.
Az első olimpia időpontja bizonytalan, de hagyományosan Kr. e. 776-tól, az első olimpiai győztes nevének ismeretétől számítjuk, az első újkori olimpiát pedig Athénban, 1896. április 6 -15. között bonyolították le.
Az újkori olimpiai játékok - az eredeti ókori események szellemiségét követve - a mai napig a békét szimbolizálják, a sportolók számára a legnagyobb álom beteljesülését jelentik, a hétköznapi emberek millióinak pedig kihagyhatatlan esemény és felejthetetlen élmény.
Honfitársaink 2004-ig összesen 157-szer állhattak a dobogó tetején, de nem szabad megfeledkeznünk a 139 ezüst-, és 162 bronzérmesünkről sem, hiszen ezek elérése is fantasztikus teljesítmény!
És mindezt idén nyáron, a XXIX. Nyári Olimpiai Játékokon még tovább bővítjük, hiszen a 173 sportolóból álló magyar csapat a hagyományokhoz híven bizonyosan jól fog szerepelni.
Az olimpiai játékokhoz kapcsolódva a WestEnd City Center a Reuters-szel közösen már második alkalommal rendezi meg az "Ötkarikás pillanatok" elnevezésű fotókiállítását, mely hasonlóan a 2004-es athéni olimpiai kiállításhoz, ez alkalommal is látványos "légtér dekorációval" párosul. Augusztus 8. és 31. között, a már ismert korlát tablókiállítás mellett, a 2008-as olimpia magyar érmeseinek óriásfotói a Millennium udvar légterében kerülnek elhelyezésre.
A tablókiállítás naponta 10 látványos fotóval bővül, így az olimpia végére a 40 sportág, 302 versenyszámában versenyző, 205 országból érkező sportoló versengésének legfelejthetetlenebb pillanatait, több mint 150 tabló örökíti meg, de reméljük, hogy a Millennium udvar légtere is zsúfolásig megtelik a magyar érmesek fotóival.
A kiállításhoz kapcsolódóan szervezett játék részleteit az Események/Ötkarikás pillanatok/Játék aloldalon találhatja meg.
Drukkoljunk együtt a magyar olimpiai csapat sportolóinak!
