Németország

A német az Európa-bajnokságok legeredményesebb nemzete annak ellenére, hogy az NSZK csak 1968-ban, azaz a harmadik tornán állt rajthoz. Az első nekirugaszkodás nem sikerült a legjobban, a selejtezősorozatban sorozatban a németek Jugoszlávia mögött végeztek, így nem voltak szereplői a torna végső fázisának.

 

A következőt viszont megnyerték. Minden idők egyik legjobb válogatottja - a két évvel későbbi világbajnokságon a Beckenbauerrel hűvös viszonyt ápoló Günter Netzer csak epizódszerepet kapott - könnyedén nyerte meg a 8. selejtezőcsoportot, s az Anglia elleni kettős mérkőzésen is magabiztosan jutott túl. A Wembley-ben Hoeness szerzett vezetést, s bár Lee a 77. percben egyenlített, Netzer büntetőből ismét előnyt szerzett, majd Gerd Müller állította be a végeredményt. A berlini 0-0-val a Nationalelf megváltotta jegyét a belgiumi négycsapatos tornára.

 

Gerd Müller a bombázó

 

Az antwerpeni elődöntőben 56 ezer belga szurkoló előtt Müller duplájára Pollenuis csak a 83. percben tudott válaszolni, s ez azt jelentette, hogy a brüsszeli döntőben az NSZK a Magyarországot 1-0-ra legyőző Szovjetunióval találkozik. A Maier - Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner - U. Hoeness, Wimmer, Netzer, Heynckes - G. Müller, E. Kremers tizenegy valósággal kivégezte a szovjeteket, Helmut Schön legényei a 27. percben szereztek vezetést Müller révén. A szünet után Wimmer is betalált, a végeredményt pedig a belgiumi torna (4 találat) és az egész eseménysorozat (11) gólkirályi címét is megszerző Müller állította be. Végeredmény: 3-0.

 

Négy évvel később az NSZK vb- és Eb-címvédőként szerepelt a jugoszláviai Európa-bajnokságon. Ekkor már a válogatottságnak Gerd Müller és Netzer is búcsút intett, ám papíron a spanyolokat az előcsatározások során egy madridi 0-0-val, illetve egy müncheni 2-0-val kiejtő németek voltak az esélyesek. Ám ez a csapat már nem rendelkezett a korábban látott ellenállhatatlan játékkal - erre leghamarabb a jugoszlávok jöttek rá. Belgrádban a házigazdák alaposan belekezdtek, Popivoda és Dzsajics is bevette Maier hálóját, sőt, Jerkovics a 3-0-hoz is közel járt.

 

Az első félidőben állva hagyott németek a második játékrészben megtalálták a ritmust, s Flohe szépítése után Dieter Müller percei következtek. A kölni csatár a 82. percben egyenlített, a hosszabbításban lőtt duplájával pedig döntőbe lőtte a németeket. A szintén a Crvena zvezda pályáján rendezett döntőben a jobban játszó csehszlovákok - Svehlík és Dobiás góljával - is meglepték a címvédőt, ám a közhely beigazolódott: Németország még akkor sem adja fel, ha nem megy a futball, ha az ellenfél jobban játszik. Dieter Müller névrokonát idézően egy kapu előtti kavarodásból szépített, majd a 89. percben Hölzenbein egyenlített. A ráadásban nem született újabb gól, így büntetők döntöttek az 5. Európa-bajnok kilétéről. Masny és Bonhof; Nehoda és Flohe; Ondrus és Bongarts nem hibázott, ellenben Jurkemik sikeres kísérlete után Hoeness fölé lőtte az övét, így Panenkára maradt a győzelem biztosítása. A középpályás pazar, máig emlékezetes pimasz emeléssel Prágába "importálta" az aranyat.

 

Háromból kettő

 

Az 1978-as "sovány" vb-szereplés után egy alapjaiban megújult csapat vágott neki az Eb-selejtezőknek. Törökország, Wales és Málta nem jelentett akadályt, ám az első olaszországi csoportmérkőzésen máris fajsúlyos ellenfél következett. A címvédő, a belgrádi győztes. A négy esztendővel korábban alulmaradó német csapatból Dietzen kívül hírmondó sem maradt. Schumacher - Kaltz, Cullmann, K. H. Förster, Dietz - B. Förster (60 Magath), Stielike, Briegel, H. Müller - Rummenigge, Allofs kezdett az Eb-hősök közül az Ondrust, Jurkemiket, Göghöt, Panenkát, Nehodát és Masnyt is felvonultató csehszlovákok ellen. Az egy évvel korábban "ezüstlabdával" kitüntetett Rummenigge góljával 1-0-ra nyert az NSZK, s a jó kezdést hasonló folytatás követte. Nápolyban a hollandok ellen a hajráig tartott a német fesztivál. Klaus Allofs triplájával a 80. percben 3-0, ám Rep büntetőből szépített, Van de Kerkhof a 86.-ban újabb gólt szerzett, s a szerencsén is múlt, hogy az utolsó percekben óriási nyomás alatt lévő német védelem nem kapitulált harmadszor is. A görögök ellen a németeknek még az is belefért, hogy tartalékoljanak (0-0).

 

A római döntőben a B csoportot jókora meglepetésre a házigazdák előtt megnyerő Belgium volt a soros. A rendkívül motiváltan kezdő németek Hrubesch lövésével szereztek vezetést, s bár az első félidőben több gólhelyzetet is összehoztak, térfélcsere után a magukra találó belgák büntetőből egyenlítettek. A hajrában azonban ismét Hrubesch következett, s egy szöglet után a remek Pfaff kapujába fejelt. Nyolc év alatt az NSZK második kontinenselsőségét nyerte úgy, hogy mindháromszor döntőt játszott. Róma a Nationalelf számára szerencsés helyszínnek bizonyult - mint később kiderült, nem először.

 

A Beckenbauer-éra

 

 

Négy évvel később a rendező franciák mögött a legesélyesebbnek tartott (a német győzelemre 5/2 odds járt) címvédő csapat olyan játékosokkal egészült ki, mint az 1980-as UEFA-kupa-sorozatban feltűnt, s a válogatottnál eleinte védekező középpályásként játszó mönchengladbachi Matthäus, avagy a szélen védőként és középpályásként is kitűnő kaiserslauterni Brehme és az epizódszerepeket kapó stuttgarti Buchwald. A kapuban a belga Pfaff mellett a világ egyik legjobbjaként (el)ismert Schumacher megőrizte helyét, míg a védelemben Briegel, Stielike és a Förster fivérek, a csatársorban Littbarski, Völler, Rummenigge, illetve Allofs klasszisára lehetett építeni. A középpálya kreatív szekciója ugyanakkor meggyengült: Hansi Müller és Schuster a szövetséggel folytatott állóháború, Magath pedig a rossz forma miatt el sem utazott Franciaországba. Helyettük Meier próbálta mozgatni a csapatot - felemás sikerrel. Intő jel volt a selejtezősorozatban az írek elleni kettős csatavesztés (0-1, 0-1, az NSZK jobb gólkülönbségének köszönhetően lépett tovább), ám a B csoportban a portugálok elleni 0-0, valamint a vb-címvédő olaszokat Bölöni hatalmas góljával kiejtő románok elleni 2-1 (Völler duplázott) után úgy tűnt, a németek továbbmasíroznak. A két döntetlennel kezdő spanyolok elleni találkozón Maceda a 90. percben bevette Schumacher kapuját, így a hárompontos címvédőt Portugália is megelőzte: az NSZK kiesett.

 

Jupp Derwall menesztése után Franz Beckenbauer került a Nationalelf élére, s a "Császár" egyik első lépése volt, hogy a "jóllakott" társaságot összerázza. Az 1986-os vb-ezüst után a korábbi nagyok közül a teljes védelem s a fél csatársor is nyugdíjba vonult, így az 1988-as hazai kontinenstornának egy alapjaiban megújult csapat vágott neki. A kapuban Immel helye biztos volt, a védők tekintetében Beckenbauer a Berthold, Brehme, Kohler, Borowka, Augenthaler, Frontzeck, Reuter és Pflügler választékból meríthetett. A középpályán Matthäus kezébe került a karmesteri pálca, míg Thon, Dörfner, valamint a veterán Rolff és az egy sorral hátrébb húzódó Littbarski állt rendelkezésre. Elöl Völler, valamint a Stuttgart üdvöskéje, Klinsmann helye stabil volt, beugró emberként Eckstein és Wuttke segíthetett.

 

Az új csapat a felkészülési mérkőzéseken hozta az elfogadható átlagot. A Nationalelf 1987-ben az olaszok elleni kölni 0-0 után a franciákat Berlinben (2-1), az angolokat Düsseldorfban (3-1) verte magabiztosan, dél-amerikai turnéján Brazíliával 1-1-et játszott, s csak Argentínától kapott ki (0-1) Buenos Airesben. Ám Maradonáéknak is sikerült visszavágni a berlini minitornán (1-0).

 

Az Európa-bajnokságra viszont nem sikerült a formaidőzítés. A szintén új csapatot bevető olaszok ellen a németek csak Brehme szabadrúgásával egyenlítenek (Zenga elvétett kirúgása miatt Hackett bíró némi jóindulattal adott közvetlen szabadrúgást). A folytatásban a németek a dánokat Thon és Klinsmann, a spanyolokat Völler duplájával verték egyaránt 2-0-ra, közepes játékkal. Az elődöntőben az A csoport második helyezettje, a szovjetek elleni 0-1 után egyre jobb futballal előrukkoló Hollandia ellen Matthäus büntetőből szerzett vezetést az 55. percben, Koeman szintén tizenegyesből egyenlített a 74.-ben. A kiegyenlített találkozó 89. percében Van Basten elszakadt az őt addig tanárian "kikapcsoló" Kohlertől, majd estében ellőtte a labdát Immel mellett. Egyenlítésre nem maradt idő, Hollandia Hamburgban visszavágott a 14 évvel korábbi müncheni 1-2-ért.

 

Dán csoda Svédországban

 

Az 1992-es tornának a világbajnok német csapat új vezetővel vágott neki: az olaszországi világbajnokság után Beckenbauer Marseille-be távozott, helyette az egykori fegyverhordozó, Berti Vogts lett a kapitány. A "győztes csapaton ne változtass" elvét valló Terrier azonban alig valamivel a svédországi torna kezdete előtt bajba került: Matthäus megsérült, s még az ellenfelek - nota bene: a hollandok ásza, Ruud Gullit - is arról értekeztek, hogy az "eszét vesztett" német csapat az Európa-bajnokságon kisebb játékerőt képvisel majd.

 

Az Inter középpályása helyett Hässler próbált irányítani a középpályán, míg az "új hullámos" Effenberg, valamint a 90-es vb-n csak epizodista Möller próbált segíteni neki. A Szovjetuniót váltó FÁK elleni találkozón annak ellenére sem sikerült a pótlás, hogy Dobrovolszkij vezető találatára épp a pöttöm torinói középpályás válaszolt szabadrúgásból. A skótok elleni könnyed 2-0 után a hollandok ellen az Illgner - Binz (Sammer) - Brehme, Helmer, Kohler, Frontzeck - Effenberg, Hässler, Möller - Klinsmann, Riedle (Doll) csapat csúnyán levizsgázott, a 3-1-es eredmény nem tükrözte hűen az erőviszonyokat. Az elődöntőben a tornán legjobb játékukkal előrukkoló németek - elsősorban a két gólt szerző Riedle remeklésének, és az egygólos Hässler jó játékának köszönhetően - 3-2-re legyőzték a házigazdákat, a döntőben viszont a torna előtt a nyaralásról összetrombitált, az eltiltott jugoszlávokat helyettesítő dánok 2-0-ra nyertek. Megérdemelten.

 

Bierhoff aranygólja

 

Az 1996-os angliai Európa-bajnokság előtt megosztottak voltak a német csapat esélyeit taglaló kommentárok. Az 1994-es vb-kudarc - a Nationalelf a nyolc között Bulgáriától kapott ki 2-1-re -, illetve a minimális mértékben módosult keret és játékrendszer nem sok jót ígért. Annál jobban bevált Vogts klasszikus húzása. Az Internél töltött sanyarú korszaka után Dortmundban magára találó Sammert egy sorral hátrébb vezényelte, s a "születését tekintve" támadó középpályás keletnémet futballista pluszgyorsaságot és kreativitást csempészett a meglehetősen lassú és körülményes védőcsapatrésznek. Sammer az egész tornán a hasonló "vándorutat" bejárt Beckenbauert idézte, s az összehasonlítás még akkor is áll, ha a "Császár" jobb képességű futballista volt. A középpályán a Bayernt UEFA-kupa-sikerhez segítő spíler Scholl és a rendkívüli lövő Ziege mindenképpen erősítést jelentett.

 

A csehek elleni első csoportmeccsen Möller és Ziege döntött (2-0), Oroszországot Sammer góljával, illetve Kovtun kiállítását követően Klinsmann duplájával verték a németek. A győzelmi kényszerben lévő olaszok az utolsó csoportmeccsen nem bírtak a 60. perctől Strunz miatt tíz emberrel játszó németekkel (0-0). A negyeddöntőben következő horvátok ellen már döcögősebb volt a tempó - Klinsmann és Suker gólváltása után Sammer egy támadó szabálytalanságot követően lőtte be a győztes gólt, az elődöntőben viszont Möllerék ismét nagyot alakítottak. A négy között 1990-hez hasonlóan ismét az ezúttal a hazai pálya előnyét is élvező Anglia volt az ellenfél. Shearer fejese már a 3. percben angol előnyt jelentett, Kuntz azonban a 16. percben egyenlített, s az eredmény később sem változott - a rengeteg angol és német helyzet ellenére. A büntetők során Shearer és Hässler, Platt és Strunz, Pearce és Reuter, Gascoigne és Ziege, illetve Sheringham és Kuntz sem hibázott. A hatodik párban Southgate azonban igen, a második sárgáját kapó, így a döntőt kihagyó Möller viszont belőtte a magáét. A csehek elleni fináléban Berger egy véleményes tizenegyessel szerzett vezetést, a második félidőben viszont érkezett a csereember Bierhoff, s előbb egy fejessel egyenlített, majd a hosszabbításban aranygóllal harcolta ki a harmadik német Eb-aranyat. Az olaszok és a horvátok elleni találkozóktól eltekintve a német csapat mindvégig koherens, koncentrált futballal rukkolt elő, s összességében megérdemelten lett a kontinens legjobbja.

 

Lejtmenetben a Nationalelf

 

Az elapadó utánpótlás sanyarú éveket ígért, és így is történt. Vogts az 1998-as világbajnokság után átadta helyét Erich Ribbecknek, aki korábban már a Bayern csapatánál is megbukott koncepciót nélkülöző, sémákat erőltető elképzeléseivel. A régi garnitúrából Sammer (1997), Möller (1999) és Klinsmann (1998) visszavonult, Effenberg az 1998-as kritikán aluli felkészülés során fordított ismét hátat a válogatottnak, míg Hässler és Bierhoff túl volt a zeniten. A középpálya nélkülözte a vezéregyéniséget, de hátul és elöl sem volt rózsásabb a helyzet. Ribbeck a 39 éves Matthäus reaktiválásában látta a megoldás kulcsát: a döntés katasztrofális következményekkel járt. A címvédő némi szerencsével még tartotta magát a remek románok ellen (Moldovan góljára Scholl válaszolt, majd Kahn mutatott be parádés védéseket), az angolok ellen azonban kiütközött a középpálya - és a szegényes támadójáték (Jancker, Rink) - sebezhetősége. A szintén nehéz helyzetben lévő angolok Shearer góljával nyertek, s a németek csak abban reménykedhettek, hogy a már biztos továbbjutó portugálok megteszik azt a szívességet, hogy tartalékjaikat is játszatják. Humberto Coelho Rui Costát és Figót is pihentette, ám Sergio Conceicao három góljára eggyel sem tudott válaszolni a Nationalelf, amely szégyenszemre egy ponttal és 1-5-ös gólkülönbséggel utazott haza.

 

A 2002-es világbajnokságon elért kiugró eredményt a helyén kellett kezelni: Németország jókora mázlival lavírozott el a döntőig, s csupán egyetlen találkozón nyújtott maradandót - még a Kamerun elleni, javarészt emberhátrányban játszott csoportmérkőzésen. A játékosként kimagasló, edzőként közepes Rudi Völler a sikert szállította ugyan, a megoldást nem. A 2002-es német csapat minden idők leggyengébb vb-érmes német együttese volt, s mivel a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságig gyakorlatilag semmi sem változott, Fortuna is kellett volna a két évvel korábbi szereplés megismétléséhez. A szerencse azonban a sorsoláskor nem pártolta a németeket: Hollandia és Csehország ugyanis magasabb szintet képviselt, s bár a németek nyugati szomszédjukkal egy harcos döntetlent (1-1) játszottak, a lettek elleni kínlódás (0-0) a 2000-es évek elejének "performanszait" idézte. A csehek B csapata ellen Ballack ugyan vezetést szerzett, Heinz viszont percekkel később egyenlített, a második játékrész felénél pedig Barros a győztes találatot is bevágta. Az 1996-ban aranyérmes németek legutóbbi két Eb-jének mérlege: 3 döntetlen, 3 vereség. Változtatásra volt szükség. És lőn.