1908 London

Párizs és St. Louis után sokan féltették az olimpiai eszmét. London azonban kiállt a sport mellett az üzlet ellenében.

Mielőtt belemélyülnénk a IV. Nyári Olimpia Játékok történetébe, érdemes egy pillantást vetni az úgynevezett "inter-olimpiára". Történt ugyanis, hogy Párizs és St. Louis után egyértelművé vált, az olimpiai eszme vakvágányra futott, az üzlet vált elsődlegessé. Nem tetszett ez Coubertinnek, és a görögöknek sem, akik 1906-ban megrendezték a köztes olimpiát, igazi "görög módra."

 

És bár az 1906-os athéni játékokat soha nem ismerték el hivatalos olimpiának - sorszámot sem kapott - mégis 20 országból érkeztek versenyzők, és 71 "olimpiai bajnokot" avattak.

 

Két évre rá aztán Rómát jelölték ki a játékok házigazdájának. Az olasz gazdasági válság, valamint a Vezúv kitörése miatt azonban lemondták a taljánok a rendezést, így új otthont kellett találni az olimpiának. Természetesen Athén azonnal jelentkezett, Coubertin és a NOB vezérkara azonban félt a játékok "elgörögösödésétől", így London lett a IV. Olimpiai Játékok házigazdája.

 

A derék britek aztán ki is tettek magukért: kutyafuttában felhúztak egy 45 ezres modern stadiont, ahol aztán szinte az összes versenyszámot képesek voltak megrendezni. Ezen az olimpián debütált a későbbiekben állandóvá váló szokás, miszerint a nyitóünnepségen az egyes országok hazájuk zászlaja alatt vonulnak fel.

 

A helyszín közelsége miatt 22 ország 2056 versenyzője állt rajthoz Angliában - többek között olyan debütáló sportágakban, mint a rögbi, vagy a műkorcsolya. Ez utóbbit ősszel rendezték az áprilistól októberig tartó viadalon. Sporttörténeti jelentőségű győzelmet aratott a teniszező Gwendoline Eastlake-Smith, aki az első női aranyérmes lett a játékok történetében.

 

Népes küldöttséggel vett részt hazánk is Londonban. 63 versenyzőnk három arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárt. Bár a politikai vezetés nem engedte a katonai tiszteket ki az olimpiára - és ez érzékenyen érintette legjobb vívóinkat -, mégis itt kezdődött meg a magyar vívók páratlan olimpiai szereplése.

 

A kard egyéni döntőjének hat résztvevője közül öt magyar volt, a győzelmet végül Fuchs Jenő szerezte meg. Szintén arannyal tért haza a kardcsapat, valamint kötöttfogású birkózónk, Weisz Richárd is.

 

Megszokott módon ezúttal is a maratoni futás szolgáltatta a legnagyobb drámát. A stadionba elsőként érkező Dorando Pietri először rossz irányba kezdett futni, majd pár méter után összeesett. Sikerült felkelnie, és tovább futnia, ekkor azonban beérkezett a stadionba John Hayes is. Óriási hajrába kezdett mindkét atléta, Pietri négy méterrel a cél előtt összeesett. Néhány néző beugorva a futópályára besegítette a futót a célba, a versenybizottság azonban külső segítség miatt diszkvalifikálta Pietrit.

 

A legjobban talán a rögbi-találkozókat várták a britek - mégiscsak nemzeti sportjukról van szó. Nos, a döntőben az Ausztrália-Új-Zéland vegyes csapat (Australasia néven) megverte a házigazdákat, lett is nagy nemzeti gyász Albionban.

 

Összességében viszont nem kellett csalódniuk a briteknek, miután 56 aranyérmükkel messze magasan nyerték az éremtáblázatot - őket "mindössze" 23 arannyal követték az amerikaiak. Mi magyarok sem szégyenkezhettünk, az éremtáblázaton az előkelő hatodik helyet szereztük meg. London beugróként nagyszerű olimpiát szervezett, és bebizonyította, van létjogosultsága a nyári olimpiai játékoknak.