ÜzleteinkTérképMegközelítésEseményekMagunkrólWestend kártya
Főoldalra

 

1948 London


A II. Világháborúnak az olimpiai eszmét nem sikerült véglegesen lerombolnia, így 12 év kihagyás után, 1948-ra Nagy-Britannia fővárosát jelölték rendezőnek, és az angolok már a béke olimpiáját tudták megrendezni. 84 ezer szurkoló előtt a Wembleyben tartották a megnyitóünnepséget. Rekord létszám, 59 nemzet 4099 sportolója utazott el Londonba, igaz, a háború két fő vesztese, Németország és Japán nem kapott meghívást.




A XIV. Nyári Olimpiai Játékok legnagyobb sztárja a "Repülő háziasszony", a holland Fanny Blanker-Koen lett, aki négy számban is aranyéremig jutott az atlétikai pályán. Londonban tűnt fel a későbbi "Prágai lokomotív", azaz Emil Zatopek, a cseh futó vihette haza a 10 000 méteres síkfutás aranyát. Londonban búcsúzott az olimpiáktól a művészeti versenyek sora.

 

Amennyire megviselte hazánkat a háború, annyira szédületesen versenyeztek sportolóink a londoni olimpián, és beállították a berlini aranyérem rekordot, azaz itt is tíz arany lett a vége.

 

Szokás szerint kardozóink hozták a kötelezőt, a csapat mellett egyéniben Gerevich Aladár gyűjtötte be az aranyat. Három olimpiai bajnoki cím az atlétikai pályán: 1936 után újra nyert Elek Ilona magasugrónk, távolugrásban Gyarmati Olga diadalmaskodott, míg Németh Imrénél senki nem dobta távolabb a kalapácsot. Újabb birkózó aranyérmünket Bóbis Gyula szerezte - annak ellenére, hogy rettegett a repülőúttól.

 

Ökölvívóink dupláztak, Csík Tibor - nem éppen védekező technikájának, az ugyanis nem volt, sokkal inkább lehengerlő támadásainak köszönhetően - léphetett fel a dobogó legfelső fokára. Mikor hazaért, annyit mondott édesanyjának: "aranyérmet hoztam haza!". Erre az anyuka annyit felelt: "nem baj kisfiam, fő, hogy itthon vagy!" Egy új ökölvívó-zseni nevét tanulta meg a világ: Papp László verhetetlennek bizonyult Londonban, még a rendkívül elfogult hazai bírók sem tudták megállítani első aranyérem felé vezető úton.

 

Takács Károly sportlövészetben diadalmaskodott, pedig '38-ban a kezében felrobbant egy gránát, és leszakította jobb kézfejét. Takács azonban megtanult ballal lőni, és Londonban aranyig jutott.

 

'36 után újra győzelemmel ért haza tornacsapatunk is, ezúttal Pataki Ferenc műszabadgyakorlatban szerezte meg az aranyat. Érdekesség, Pataki cirkuszi artistaként kezdte pályafutását.

 

A magyar csapat rendkívül jól szerepelt tehát Londonban, a 10 olimpiai bajnoki cím mellé bezsebelt öt ezüst- és tizenhárom bronzérmet is, ezzel pedig az előkelő ötödik helyen végzett az éremtáblázaton. Olyan nagyhatalmakat megelőzve, mint Olaszország vagy éppen a házigazda Nagy-Britannia.

 

Az éremtáblázat élén az Egyesült Államok végzett, az amerikai sportolók 38 arannyal térhettek haza Londonból. Abból a Londonból, amely ugyan még magán viselte a II. Világháború okozta pusztítás nyomat, de már kezdett ébredezni, és megmutatta, a sportot nem lehet eltörölni a Föld színéről.