Szolgáltatás

A WestEnd több mint 400 üzletének és szolgáltatójának kínálatán kívül számos egyéb szolgáltatással is várja látogatóit, illetve igyekszik még kényelmesebbé tenni a vásárlást.

Akik a nagy kínálattól zavartan nem tudnak választani, azoknak a legjobb megoldás a WestEnd Vásárlási Utalvány.

A WestEndben működik egyedülállóan a bevásárlóközpontok között a Fogyasztóvédelmi pont, a Vevőkör melynek célja a reklamációk intézésének gyorsítása, de általános fogyasztóvédelmi információs pontként is működik, ahol bárki tájékozódhat az aktuális országos, regionális fogyasztóvédelmi kérdésekről, törvényekről, rendeletekről.

A vásárlás könnyítése céljából a WestEndben két ruhatár és csomagmegőrző is működik, az aluljárószinten található egész évben, míg a mozi szinten található ősztől tavaszig várja a vásárlókat.
 
A WestEndben szinte bármilyen ruhaneműt bátran meg lehet venni, mert egy kis kreatív átalakítással, méretre igazítással az Express Ruhaklinika elkészíti és még aznap este felvehető lesz.

A WestEnd nagy hangsúlyt fektet a kisgyermeket váró, vagy kisgyermekkel érkező vásárlóira. A WestEndben a várandós kismamáknak nem kell sorban állni, bármelyik üzletben kérés nélkül is elsőként szolgálják ki őket.

Minden mellékhelyiség mellett van egy gyermek WC is, melyben lehajtható műanyag pelenkázó asztal található. De ezen felül egy nagyon kellemes Baba-Mama szoba is várja a kisgyermekes látogatókat.

Ha otthon hagyta biciklijét, vagy ha egy kellemes városnéző biciklitúrára vágyik bérlejen citybike-ot a Hilton Budapest WestEnd bejárata mellett található kölcsönzőben.

Ha a WestEndbe belépve tanácstalan merre induljon, vagy nem találja kedvenc márkáját, vagy nem tudja, melyik üzletben fogadnak el vásárlási utalványát vagy bankkártyáját, két Információs pont, valamint februártól 5 db érintőképernyős információs terminál is segítségére van.